Táplálkozási ajánlások, táptani dogmák

A könnyebb megjegyezhetôség érdekében az amerikaiak piramissal („ételpiramis”) szemléltetik az egyes ételcsoportokból elfogyasztható mennyiségeket: legalul a szénhidrátokat, mint legnagyobb mennyiségben fogyasztandókat, s ahogy karcsúsodik a csúcs felé, egyre kevesebbet a zöldség-gyümölcsbôl, még kevesebbet a tejtermékekbôl, majd a húsféleségekbôl.

Az ételszivárvány ugyanezt mutatja, a külsô, legnagyobb íven a szénhidrátok, majd befelé haladva az egyre kisebb íveken következnek az ételcsoportok a piramisnál leírt sorrendben.

S mivel ezek a megjelenítések, legyen az piramis vagy ételszivárvány, az egyszeri adagokon kívül az étkezés napi gyakoriságát is megjelölik, tulajdonképpen minden különösebb magyarázat nélkül is érthetô ez az étrendi ajánlás. Egyben az is kiderül ezekbôl, hogy semelyik nemzetközi, sem a magyar ajánlás nem veszi tekintetbe az emésztôrendszeri muködést, amin aligha lehet csodálkozni, hiszen eddig ez a szempont nemigen merült föl.

Már 1992-ben az amerikai ajánlás (piramis) napi 1, a kanadai (szivárvány) napi 1-2 tojás elfogyasztását tartja elfogadhatónak, amint ez a kanadai „ételszivárványon” is látható.

Ennek magyar változata viszont jócskán módosítva a kanadait – aligha a kanadaiak engedélyével, hiszen a változtatás munkájukat teszi komolytalanná! –, új csoportba helyezi a tojást: a ritkán fogyasztható „egyéb ételek” közé. S teszi mindezt úgy – csupán emlékeztetôül –, hogy az elmúlt négy évtizedben nem volt érdemi hazai vizsgálat a tojásfogyasztás és a koleszterinszint alakulásának összefüggéseirôl – leszámítva a mi vizsgálatainkat.

S mennyi is az „egyéb élelmiszerek” fogyaszthatóságának „ritkábban és kisebb mennyiségben” megjelölt mértéke, arról a Diéta magazin 1997. november 11-i számában (23. o.) így írnak –, s melyben egyébként a Szívbarát program nemrégiben megjelent kiadványaként jelölik meg az Élelmiszer-útmutató-t:

„Vannak »egyéb élelmiszerek«, ide tartoznak pl. a tojás, máj, méz, lekvárok, amelyek egyik élelmiszercsoportba sem sorolhatók be, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy fogyasztásukról le kellene mondani. Étrendbe iktatásukat naponta ugyan nem javasoljuk, de ritkábban (hetente, kéthetente) kisebb mennyiségben elengedhetetlenek, fôleg a fejlôdô szervezet számára.”

S miután dietetikus jegyzi az írást, hadd tegyek egy javaslatot e foglalkozás magyar megnevezésére, mely kifejezné e szakma mindkét tevékenységét: azt is, hogy étrenddel foglalkozó szakember, meg azt is, hogy felügyeli, ellenôrzi az elôírt étrend betartását. Ajánlom tehát az idegen eredetu és hangzású dietetikus helyett a tôsgyökeres magyar étrendész elnevezést!

Természetesen a hazai média a hazai kurrens orvosi konszenzus nyomvizén halad, azaz túlnyomóan arról írnak, amirôl a rangjuk miatt elismert orvosok, szakmai vagy egyéb egészségünk javítását célul kituzô bizottságok, társaságok, fórumok prominensei tájékoztatják ôket. A koleszterin-kérdésben a közel tízesztendôs tudományos vasfüggöny jól is muködött, csak a szakemberek tudták az új információkat, híreket – így azt is, hogy a metaanalízisek szerint a diéták csak néhány %-os koleszterinszint-csökkenést eredményeznek –, de azt már nem kötötték sem a sajtó, s így a széles közvélemény orrára sem.

Szerencsére szinte minden lap közöl tudományos folyóiratokban megjelent cikkekrôl, tanulmányokról ismertetést, így aztán olyan információhoz is juthat az olvasó, amikrôl egyébként hazai újságíró – a fentiek miatt természetesen – nem ír. A Népszabadság 1998. május 5.-i számában egy ilyen „új” (és gyors) információval lepte meg olvasóit „Alacsony hatásfokúak a koleszterindiéták” címu cikkével. Ebben ismertetik egy, a British Medical Journal orvosi lapban három héttel korábban megjelent – Tang és munkatársai által írt – metaanalízist, melyben megállapítják, hogy a szigorú diéta „körülbelül 3 százalékkal, míg az ennél is szigorúbb 2. típusú diéta is csak további 3 százalékkal mérsékelte a vérkoleszterin szintjét.” A rossz eredményt a szerzôk persze a betegek gyarlóságával, azaz az elôírt diéták be nem tartásával magyarázzák. A korábbi metaanalízisek következtetései a százalékos csökkenést illetôen hasonlók, ezért igencsak furcsállható ez a magyarázat, hiszen megint a betegek nyakába varrják az eredménytelenséget. De végre – e referátumból elôször – a széles magyar olvasóközönség is megtudhatta azt, amit az egyéb országokban élôk – a korábbi tanulmányokból és vizsgálatokból – már 1992 óta tudhattak.

Ami viszont a magyarul olvasók számára még nem volt köztudott – és sokak számára még most sem az –, hogy a TIME 1999. július 19-i száma sajtótörténeti jelentôségu helyesbítésére már a címlapon (!) hívja föl a figyelmet: ugyanazon kép korrigálásával és hatásosságával, mint amellyel tette épp az ellenkezôjét másfél évtizeddel korábban. Most „egy jó híre van”: már nem kell többé tartózkodni a tojás-reggeliktôl, mert a tojás az egészséges táplálkozás része (33–34. ábra).

Tulajdonképpen másfél évtized után ez volt a tojás legszéleskörubb – hisz a világ talán legelterjedtebb magazinja –, nyílt és egyértelmu rehabilitációja, mellyel egyidôben meghirdetik a tojás világnapját minden év októberének második péntekére azzal, hogy ilyenkor hangsúlyozottan essék szó – az eddig alaptalanul tiltott, de most újra ajánlott – az egyik legfontosabb s egyben legértékesebb ételünkrôl, a tojásról, mely az egészséges táplálkozás kihagyhatatlan étke.

E világszerte terjesztett, legnagyobb példányszámú képes hetilap példa nélkül álló módon helyesbíti saját magát, az egész földkerekségen riadalmat és félelmet keltô korábbi közlését, s hozza ország-világ tudomására, hogy a táplálkozástudományban gyökeres szemléletváltozás következett be: a tojás és a vaj többé nem tekinthetô ártalmasnak, a margarinnal viszont bajok vannak! S egyértelmuvé teszi azt is, hogy itt nem egy újabb sajtószenzációról, hanem tudományos szemléletváltásról van szó! (Így aztán fölöttébb furcsállható, hogy az egyik, sokat nyilatkozó magyar táplálkozási szakférfiú – a sokoldalas cikkben írottakat is figyelmen kívül hagyva – mindezt úgy magyarázta a rádióban a legszélesebb nyilvánosság elôtt, hogy itt nem egy, a tojás-reggelik újbóli „engedélyezése” miatt mosolygó „ham and eggs”-arcról van szó, hanem a kolbászt dinnyére cserélô kép csupán a fokozott zöldség-gyümölcs- fogyasztás szükségességére hívja föl a figyelmet. Kérem ezért a tisztelt olvasót – hátha én is tévesen értelmezem –, hogy saját maga döntse el a két TIME-címlap üzenetét!)

Ezek után (!), 2000-ben jelenik meg dr. Barna Mária szerkesztésében A táplálkozás egészségkönyve, melyet föltételezhetôen a legkorszerubb ismeretek összefoglalójának szántak, mintegy 35 – így vagy úgy táplálkozással (is) foglalkozó – magyar szerzô munkája. (A szerzôgárdából néhány ismertebb orvos: Bíró György, Pados Gyula, Romics László, Szollár Lajos, Zajkás Gábor.) Címlapján az 1992-es „születésu” ételszivárvány- illusztráció (melyen ugyan még két tojás van egy szelet hús, meg hal és sok zöldség társaságában), de belül már „a magyar szivárvány” diktálta ajánlás részletei, melyek egyike: a tojásból „tíz éves kor felett 3 db hetente”.

De e könyv sok más ajánlása is nehezen egyeztethetô össze az elmúlt fél évtized nemzetközi szakirodalmában megjelentekkel, mint ahogy erre már korábban néhány példát föl is hoztam. Ez azért is meglepô, mert ha e könyv megjelenésének anyagi hátterében szintén a „szívbarát-proram” kétmillió dolláros Világbanki hitele állt – tehát nem támogatása, hanem a lakosság adóforintjai –, akkor a szép kivitelen kívül tartalmilag is többre futhatta volna e keretbôl.

Viszont a nemzetközi tudományos fölfogásban a nagy táptani dogmák már érvényüket vesztették, s ezt nem titkolták el a közvélemény elôl:

• a vajat lassan már közel egy évtizede rehabilitálták;

• s a margarinról kiderült, hogy nem is annyira jó, sôt a magas transz-zsírsav-tartalmúak inkább ártalmasak;

• a tojás fél évtizede már az egészséges táplálkozás része: dupla mennyiségben, mint az itthoni ajánlás;

• a „naponta sokszor keveset enni” helyett már a könyv egyik szerzôje is – igaz, nem a könyvben – a királyi reggelit, a polgári ebédet és koldusi vacsorát ajánlja.

Mégis ezekrôl a változásokról – ki tudja, miért? – itthon mélyen hallgatnak az ismert szakemberek, az alig egyéves A táplálkozás egészségkönyvében is.

S ennek következtében az írott és elektronikus sajtó hivatásos képviselôi sem tájékoztathatják idôben és pontosan a magyar közvéleményt a nemzetközi kutatásban bekövetkezett szemléletváltozásról, s így nem is segíthetik a lakosságot a helyes táplálkozási szokások kialakításában, hiszen amit közvetíthetnének, a kurrens táplálkozástudósi konszenzust az is már legalább fél évtizede elavult.

Ami pedig a koleszterinszint csökkentésének lehetôségeit illeti:

1. az étrend koleszterintartalmának (többé-kevésbé) drasztikus megszorítása csak néhány százalékos koleszterinszintcsökkenést eredményez;

2. a hatékony gyógyszeres kezelés (statin-csoport) egy teljesen normális, sôt szükséges muködés meggátlásával fejti ki hatását; „… A hosszú távú, évekig tartó statinkezelés során emelkedô számban elôforduló daganatos betegségek azonban problémát jelenthetnek.. . ” hívja föl a figyelmet az Orvosi Hetilap (142. évf. 5. sz., 2001. február 4., 254. oldal) a British Medical Journal-ben, 2000-ben Hulley, S. V.-tôl megjelent cikkének ismertetôjében. Sajnálatos módon itt kell megjegyezni, hogy e gyógyszercsoportba tartozó cerivastatint (Lipobay, Baycol) épp most vonták ki a forgalomból világszerte a „váratlanul” föllépô, kisszámúnak már nem nevezhetô halálesetek miatt;

3. ugyanakkor: a koleszterinszint-csökkentô gyógyszerek szedésével se élünk tovább, legföljebb másban, nem infarktusban halunk meg;

4. Marad a koleszterinszint csökkentésére egy harmadik lehetôség is: egy természetes, de az élet során egyre inkább alábbhagyó folyamat, a koleszterin-elimináció serkentése az emésztôrendszer muködéséhez szabott étkezéssel.

Mindezek kapcsán fölmerül a kérdés: A koleszterinszegény étrend és a gyógyszeres kezelés nyilvánvaló csôdjének ismeretében vajon meddig kell még várni, hogy végre elindulhassanak magyar kutatók új utak keresésére?

(Természetesen itt nem arról van szó, hogy azonnal és végképp el kellene vetni a rövid távú (!) gyógyszeres és diétás kezelést azokban az esetekben, ahol így is csökkenthetô a koleszterinszint – amit pillanatnyilag életfogytiglani kezelésként alkalmaznak –, hanem hogy meg kellene már kezdeni a szervezet muködésének, így a koleszterin-elimináló mechanizmusnak is, megfelelô új kezelési mód mielôbbi szélesköru vizsgálatát és bevezetését. Hiszen az emésztôrendszer jó muködtetése szokványos ételeinkkel is lehetséges – azaz mellékhatások és veszélyek nélkül –, s ez egyben a koleszterin-elimináló rendszert is jól muködteti, mely közel két évtizedes vizsgálataink szerint az esetek túlnyomó többségében a koleszterinszint normalizálását is eredményezi.)