Epesavak
Az epesavakat tehát a májmuködés a koleszterin „lebontásával”, átalakításával termeli, megszabadítva a szervezetet a fölöslegben maradó, s így már valóban káros koleszterintôl. Az így képzôdött epesavak segítségével fokozódik a koleszterin közvetlen kiürülése a májból a bélbe, melynek egy része visszaszívódik, a többi pedig – a maga természetesen útján – a széklettel elhagyja a szervezetet.
Ebbôl következôen: ha kevesebb epesavat (epét) termel a máj – aminek jelentôs okozója a pangó, rosszul ürülô epe, illetve az epehajtó ételek hiányában kevesebb epét termelô máj –, akkor kevesebb koleszterin alakul át epesavvá, és több, már fölös mennyiségu koleszterin marad a szervezetben, ami viszont az érelmeszesedés kialakulásának egyik tényezôje.
A keletkezô epesav természetes szappanként apró csöppekké alakítja a zsírokat, melyekhez így már az emésztônedvek hozzáférnek, azaz a zsír megemésztéséhez elengedhetetlenül szükségesek.
Ebbôl következôen: ha nem jut elég epe a bélbe az ételek mellé, azaz ha nem gondoskodunk az epe minél tökéletesebb kiürülésérôl, a zsírok emésztése tökéletlen lesz, és az így fölszívódó zsírok lerakódnak (mint a guanó: keményen, vastagon).
A bélbe jutó epesavak zsírfölszívódást lehetôvé tévô hatásuk révén gondoskodnak a zsírban oldódó vitaminok fölszívódásáról, majd a vérben is keringô epesavak segítségével eljutásáról a vérbôl a sejtfal kettôs zsír-fehérje rétegén keresztül a sejtbe – a vitaminok igazi célállomásához.
A zsírok a glicerinhez (a háromértéku alkoholhoz) észterkötéssel kapcsolódó három zsírsavmolekulából állnak, melybôl kettô „leemésztôdik”, lehasad róla a tökéletes emésztéskor, de az tökéletlenkor csak egy.
Ebbôl következôen: ha kevés epe (pontosabban: epesavmolekula) jut a bélbe, azaz ha nincs kellô mennyiségu, kifejezetten epeürítô hatású zsír ételünkben, a zsíroldékony vitaminoknak nemcsak fölszívódása, de felhasználódása is zavart szenved. Következményesen a részleges (és tartós!) A-, D- és E-vitamin hiányából eredô vagy azzal összefüggô nyavalyák keserítik életünket, mint pl.:
az A-t illetôen: bôr-, légzôszervi és emésztési bajok, rosszindulatú hámeredetu daganatok (= rák);
a D-vel kapcsolatosan: csontritkulás, bôrbetegségek (pikkelysömör rosszabbodása, vélhetôen megléte is), a sejtek éretté válásának elmaradása (rosszindulatú daganatoknál az éretlen sejtek a méginkább rosszindulatúak);
az E-vel összefüggésben: meddôség és menstruációs kórságok, apadó anyatej, ízületi (fôleg porc) betegségek és a szabad gyökök garázdálkodásából fakadó bajok, elsôsorban a rosszindulatú daganatok.
A bélbe jutó (a valóban oda jutó!) epesavak kétharmada visszaszívódik a bélbôl a vérbe – majd a májba jutva részt vesz a bél-vér-máj-bél körforgásban –, és elegendô (!) vérszintje esetén ellátja a rá kirótt természetes feladatait. (A májsejt károsodásakor vagy a súlyosan zavart epeelfolyási rendellenes ség esetén a vérben megemelkedik az epesavak szintje. Tehát mind az alacsony (pl. fôleg meddôség esetén!), mind a magas epesavszint fontos és korai kórjelzô érték, mely ma már könnyen, költségkímélôen (!) és rutinszeruen mérhetô (lenne, ha végeznék, és akkor a betegek is fölösleges köröket takaríthatnának meg). De a mostohagyerek-szindróma (magyarul: tünetcsoport) ennek használatát (mi több: bevezetését) nemcsak meggátolja, de jelentôségének fölismerését is akadályozza, melynek kárát mind a betegek, mind pedig az egészségbiztosító zsebe (is) bánja.
A patkóbélbe jutó epesavak az emésztôdô zsíros ételpéppel összekeveredve fokozzák a cholecystokinin fölszabadulását, ami a tökéletes emésztés lezajlását döntôen befolyásolja.
Ebbôl következôen: ha kevés epesav kerül a nyombélbe, azaz ha elegendô zsírral nem segítjük az epe(hólyag) jó kiürülését, az emésztés tökéletlen lesz, ami nemcsak a zsírokat, de a fehérjéket és szénhidrátokat is érinti, mivel a hasnyálmirigybôl kifolyó emésztônedvek nem tartósan és folyamatosan, ráadásul kisebb mennyiségben keverednek az ételhez.
Az epesavak elpusztítani képesek a baktériumok egy csoportját (a Gram-pozitív festôdésueket), melybe a garat természetes baktériumai is tartoznak.
Ebbôl következôen: csökkent gyomorsavtermelés esetén a garatflóra normálisan jelen lévô tagjai lejutnak a patkóbélbe, és ha a nyombélbe kiömlô epesavak nem pusztítják el a legfölsô légutak (orrmelléküregek) és a garat lejutott baktériumait, a vékonybélbe kerülô – ott már rothasztó hatású – kórokozók gázképzôdést, puffadást, szélgörcsöket, esetleg hasmenést okoznak. A vékonybél egyébként normálisan steril, abban a baktériumoknak semmi keresnivalójuk!
A vékonybél utolsó szakaszába lejutó epesavak a normális székelési inger kiváltásának legdöntôbb tényezôi.
Ebbôl következôen: ha kevés epesav kerül a vékonybélbe, azaz ha nem ürítjük rendszeresen, naponta a tömény epét az epehólyagból, akkor székrekedés lép föl. Elôször a naponkénti székürítés marad el, ami aztán egyre inkább fokozódik, a pangó székletbôl egyre több víz szívódik föl, ami a normálisan formált székletet keménnyé, majd bogyóssá teszi. A töményebb epében lévô több epefesték a székletet sötétbarnára színezi, tehát a széklet sárgáig világosodó színe naponta jelzi az elôzô napi elégtelen epeürítést. (Vigyázat: a májsejtbetegségek és bármily eredetu sárgaság is sötétbarnává teszi a székletet, míg a nagy mennyiségu tej[termék] világossá.)
Az epesavak azokat a vírusokat is képesek elpusztítani, melyek külsô fehérjeburokkal, peplonnal rendelkeznek. (A vírus-meghatározás elsô lépése 1953-óta – amikor is Theiler a sárgaláz vírusának kutatásakor fölfedezte e hatást –, hogy elpusztulnak-e epesavakra.)
További kutatások tárgya lehetne, hogy a vérben lévô – nem túl nagy – epesav-koncentráció mennyiben befolyásolja a peplonos vírusok fejlôdését (vagy hogy képes-e ôket féken tartani, netán elpusztítani), melyek közé tartoznak a herpesz-vírusok, de a nagy érdeklôdésre számot tartó HIV is, mely az AIDS-et okozza.
Saját tapasztalatunk: rendezôdött epesavforgalom mellett az addig gyakran föllobbanó herpeszek többé nem jelentkeztek.
Az epesavak a vastagbélben normálisan jelen lévô (Gramnegatív) baktériumok sejtfalának mérgezô, nagy molekulájú anyagait, endotoxinjait hatástalanítják, széttördelik. Az endotoxinok (=belsô, saját mérgek) nagy molekulájuk révén allergizáló hatásúak, de szívritmuszavart is okozhatnak, lázkeltôek, felelôsek a szepszisért, azaz a vérmérgezésért, különösen mutétek után, és közrejátszhatnak a férfi meddôségben is.
Ebbôl következôen: ha nem jut elegendô epesav a vastagbélbe, akkor annak baktériumaiból származó mérgeket nem képesek hatástalanítani, s a fönt említett tünetek és betegségek kialakulását okozhatják.
Az epesavak az endotoxinok hatástalanítása révén komoly szerepet játszanak a szervezet fizikai és kémiai károsító hatások elleni védelmében, amit az ezirányú kutatásai miatt a nagy nemzetközi hírnévnek örvendô Bertók Loránd professzor találóan a szervezet fiziko-kémiai defenziójának nevezett el és vezetett be a tudomány nemzetközi fogalomtárába. (Sajnálatosan e nagy jelentôségu fölfedezést itthon mindmáig még nem ismerték föl, s várat magára a fölfedezéshez méltó hazai tudományos elismerés is.)
Az epesavak tehát rendkívül fontos szerepet töltenek be az emésztésben, az emésztôrendszer szerveinek muködésében, a zsírok és zsíroldékony anyagok forgalmában, a már fölöslegben maradó koleszterin eltávolításában, az egészség megôrzésében és a szervezet fiziko-kémiai védekezésében. Mindezen feladataikat viszont csak akkor tudják jól ellátni, ha étkezésünk kellôen nagy zsírtartalmával elérjük az epe(hólyag) tökéletes kiürülését reggel és lehetôleg még egyszer, késôdélután.