Milyen egészségügyet akarjak
Drága kormányaink célul tüzték ki a szociális ellátások (apránkénti) leépítését. Ennek képezte részét a "vizitdíj" bevezetése amire bizonyára sokan emlékeznek még. Azután emlékezetes a nagyarányu orvoselvándorlás is, ami tulajdonképpen mind a mai napig tart.
A vizitdíj nem jött be, de a (rafinált, mesterségesen előidézett) orvoshiány és a mellett az egészségügy minden módon való ellehetetlenítése, mára elhozta a hajdan volt egészségügyünk végét.
A hatalom elérte célját: A szociális ellátásnak vége, aki gyógyulni akar (pontosabban, akinek még mindig van bizodalma a mai orvoslásban/orvosokban,) fizessen érte.
Másrészt viszont, olyan nagyon talán nem is kell sajnáljuk az egészségügyünket, hiszen az már rég nem az!
Talán nem tévedek nagyot amikor azt mondom hogy kb a 60-as 70-es évektől pénzeli a gyógyszeripar az orvosképzést. Onnantól kezdve az orvoslás félresikl(at)ott. Az orvosok nem a valóságot tanulják, illetve a valóságot nem tanulják.
A mai orvosok kizárólag gyógyszerekkel akarnak gyógyítani, a hagyományos gyógymódokat a legtöbbjük nem is ismeri, mások hallottak róla de semmibeveszikik, mégmások kifejezetten ellene vannak. (Tisztelet a kevés kivételnek.)
(Félszázévvel ezelőtt még szabad volt az ételeknek gyógyító hatást tulajdonítani. Néhány "elvetemült" idős doki nem átallott akár ugy huszévvel ezelőttig követni a régmult hagyományait. Őket a nép "csodadoktorként" tisztelte, az orvostársadalom kivetette, megbélyegezte.)
Az orvosok felsőbbrendüség-szindrómában szenvednek, Istent játszanak. Ha leereszkednek és szóbaállnak velünk "betegekkel", olyankor naagy kegyben van részünk. Ám, amint a boríték zsebben, a szakadék ujfent a régi. (Akinek nem inge, ne vegye magára.)
Nemcsak az orvosok sirnak az alacsony bérek miatt, hanem a nővérek, az "ápoló" személyzet is. Azért tettem idézőjelbe, mert volt szerencsém párszor élvezni az "ápoló szeretetüket". Apropó, szeretet.... Ilyen fogalmat a magyar egészségügy nem ismer!
Szeretet, az nincs. Közöny van! Méghogy ápolók....! Durvák, közönségesek, csapnivalók. (Tisztelet az elenyészően kevés kivételnek!)
A legtöbben gondolkodás nélkül elhisszük amit az orvos mond, mert hiszen ki ért a gyógyításhoz ha nem a doktor(?). Ez érthető és természetes. Az a baj, hogy az orvoslás vakvágányra tért: A betegségeket nem megelőzni, s nem is meggyógyítani akarja, hanem csak kezelni. S ezt szó szerint kell érteni: A MEG-gyógyítás, az nem cél, csak a kezelés a cél. A hosszutávu - lehetőleg élethosszig tartó - kezelés hoz igazi nyereséget a gyógyszeriparnak. Ehhez asszisztálnak az orvosok, ill. emiatt lényeges a gyógyszeripar szerepe az orvosképzésben.
A szervezetünk, megbonthatatlan egész. Mégis, az orvosok nem engem, az embert akarják gyógyítani hanem a szerveimet. Valahogy az az érzésem, hogy a számukra az ideális az volna, ha a betegen volna egy zippzár amit elhuzva minden szerv hozzáférhető/kiemelhető lenne a testből, hogy azt gyógyitgathassák, lesz@rva a többi szervet, hiszen azok mind másik orvos reszortja.... (Bocsánat a szóhasználatért....)
Abszurdisztánban élünk: Mert bár tudjuk hogy nem működhetnek a szerveink tőlünk külön(!), az allopata orvoslás mégis úgy tesz, mintha.
(Claude Bernard: „Egy szerv sem él önmagában, majdhogy azt lehetne mondani, külön anatómiailag nem is létezik, ... ... ami él, egzisztál az az együttes és ha az összetevőket egymástól elkülönitve, egymás után vizsgálják, a működés folyamata nem érthető meg.”)
(Claude Bernard: „Egy szerv sem él önmagában, majdhogy azt lehetne mondani, külön anatómiailag nem is létezik, ... ... ami él, egzisztál az az együttes és ha az összetevőket egymástól elkülönitve, egymás után vizsgálják, a működés folyamata nem érthető meg.”)
Mindent a pénz mozgat. Az egészségügyet (betegségipart) is. Az orvoslás, üzlet. (Karöltve a gyógyszer- és az "élelmiszer-iparral".)
Az orvoslást az érdekek szövevénye fonja keresztül-kasul. S sajnálatos hogy ezek az érdekek, az enyémmel, a betegekéivel sohasem találkoznak...
Ilyen orvoslásra van szükségünk? Vagy, van-e szükség ilyen orvoslásra?
Párévvel ezelőtt egy az orvoselvándorlásról szóló cikkben (https://www.hir24.hu/belfold/2011/10/02/papp-magor-az-egesz-orvostarsadalommal-kell-megegyezni/) szó került az egészségügy presztizséről és a helyreállításának a mikéntjéről. „... Itt az ideje, hogy az egészségügy presztizsét helyreállítsuk ...” - Ugyan, ennek ma már nincs jelentősége, - nem is azért emlitem. Hanem csak azért hogy elmondhassam:
A presztizs szónak több értelmezése is van, - ugy mint befolyás, hatalom, tekintély. Amennyiben a befolyást értjük alatta, az, pénz segitségével elérhető, megoldható, "helyreállítható". Viszont az egészségügy tekintélye pénzzel nem váltható meg, nem állítható helyre. A tekintélyhez nem pénz kell, hanem EMBERSÉG, SZERETET, TUDÁS! Ezek mind, együtt!
Őszintén szólva, én ezt az egészségünyet nem sajnálom. Hiszen hazugságokra épül... Nem jót akar nekem... Illetve nem nekem akar jót...
De akkor milyen egészségügyet akarjak? - Egyszerü a válasz: Emberközpontut. Olyat ami értem van és nem, forditva!
Magyar orvosok, magyarérzelmü orvosok kellenek, tele emberséggel, szeretettel és tudással elhivatottsággal, olyanok, akiknek mindig van ráérő ideje a betegekre, olyanok akik akkor is gyógyítanak ha egy fillért se kapnak érte. Olyanok akik nem dőlnek be a tankönyvekben tananyaggá tett hazug hipotéziseknek, a gyógyszeripar által átkomponált egyetemi tankönyveknek. Olyanok akik visszautasitják a rosszindulatu orvostársaknak és a gyógyszeriparnak az álságait, akiknek van emberi tartása. Olyanok akik kemikáliákat csak végszükségben alkalmaznak, minden más esetben az "ételem a gyógyszerem" elvét mint a létező legjobb gyógymódot tekintik követendőnek. Olyanok akik hajlandók elsajátítani és alkalmazni is, az egyszerü hagyományos gyógymódokat is.
(Ilyen volt dr. Légrády Péter is, a "Tojás, táplálkozás, egészség" cimü könyv szerzője. Tanulságos az életútja, mely itt az oldalon is megtalálható. Légrády doktor 2003-ban halt meg.)
Az ápolókat is nagyon de nagyon ki kellene rostálni. Az én fölfogásom szerint, nővér, egészségügyi ápoló csak az lehetne aki segítőkészségből, emberségből, szeretetből, emberekkel való gyöngéd bánásmódból kitünő vizsgát tett. Tudom, nincs intézmény ahol ezeket tanitják. De az élet maga, iskola. A legjobb. S ugyancsak lehet ám vizsgázni is és jóllehet az élet nem oszt jegyeket, anélkül is kitünik a kitünő s a jeles. Ők, ill. csak ők valók ilyen pályára....!